Print Friendly, PDF & Email

Tisztelt Látogató!

Ön az internet adta lehetőségnek köszönhetően rátalált egy Baranya megyei kistelepülésre, KŐVÁGÓTÖTTÖSRE. Kérem, ismerkedjen meg múltunk, jelenünk egy-egy általunk fontosnak tartott epizódjával.

Igyekeztünk szemléltetni Kővágótöttös község távolabbi és közelmúltját, hogy tudott egy kis település élni az önkormányzatiság adta lehetőségekkel, hogy tudott talpon maradni a bányabezárások után. Miért van az, hogy egyre többen rácsodálkoznak a Pécstől mindössze 13 km-re fekvő mecsekaljai településre, s fogalmazódik meg egyre többekben az elhatározás – „Én itt szeretnék élni”. S ezek már a jelen és a jövő kérdései, s a válaszokat az itt élőknek és a hozzánk csatlakozóknak már közösen kell megadni.

Ha teheti, látogasson el hozzánk személyesen is, térjen be az önkormányzati támogatással felújított Római Katolikus műemlék templomba, a gyerekek a festői szépségű völgyben kialakított játszóteret használhatják, a nagyobbak és felnőttek a sportpályán tölthetik el a szabadidőt. Az Önkormányzatnál mindig talál segítőkész személyt, aki az esetleg felmerülő kérdésekre választ fog adni.

Ha pedig az első benyomások után úgy érzi, hogy szívesen eltöltene még 1-2 napot Kővágótöttösön, a Közösségi Házban levő E-Magyarország ingyenes internet hozzáférési lehetőségről értesítheti hozzátartozóit.

A személyes találkozás reményében:

Üdvözli Önt:   Vizslár Irén

Önkormányzat

Kővágótöttös Önkormányzata az Orfű Hivatalhoz tartozik.
Hivatal székhelye: Orfű, Széchenyi tér 1. Elérhetősége: 72/598-110

Turizmus

A község környéke és területe az i.e. III. század második felében a kelták által megszállt terület volt. A község határában elterülő honfoglalás korából való földvár – Murut-vára – található. Még feltárásra vár. Mellette elhaladva faluból gyorsan megközelíthető gyalog a Jakab-hegyen található látványosságok – Babás szerkövek, Pálos kolostor, Sasfészek, Zsongorkő kilátó – ahonnan elénk táruló látvány mindenért kárpótol és láthatjuk falunkat és a környező településeket. Gyalogosan sincs messze Orfű, Abaliget.

2004-ben felújított és átadott – Községpince /régi tanítói lakás alatti pince/ – az Önkormányzat épülete alatt fogadja az idelátogatókat borkóstolásra