ikon ikon ikon ikon

logo

E-mail: info(kukac)mecsekzoldut.hu
Tel.: 06- 20-9890-398

A Mecsek Zöldút Magyarország legízletesebb vendégváró úti célja!

Kirándulás Cserkútról a Babás szerkövekre (kb. 7,5 km)

Print Friendly, PDF & Email

Egy kicsit munkás, van benne egy kis szintemelkedés, néhol csúszkálnak a kövek a lábunk alatt. Alkalmas lábbeliben induljunk el, amúgy gyerekekkel és idősként is bátran vágjunk bele ebbe a körútba, álljunk meg felfele sokszor, ha kell és csodáljuk a szép erdőt, a tájat és az új levegővel bírni fogjuk. 🙂

Az Árpád kori katolikus templomtól indulunk a József Attila utcán. Itt mindjárt három jelet látunk egy oszlopon: a piros négyzetet, a kék háromszöget és a Mecsek Zöldút „Z” betűjét. Itt még egyszerre haladnak. Az utcában ráismerhetünk a fésűs beépítésre, szép régi parasztházakat, vörös homokkő kerítéseket, szép kovácsoltvas kaput, jobbról a Mária lak után, egy kert szélében házi berkenye fát (az egyetlent a faluban) láthatunk. Miről ismerszik meg a házi berkenye, ez a védett növény? A kérge körtefára hasonlít, levelei akácra, a termése éretlenül pici narancssárgás körteforma (vadkörteszerű), éretten barna és íze fenséges. Októbertől egész télen át érdemes a kerítéses bozót alján kutakodni.

Felérve az utca tetejére balra fordulunk és az aszfaltúton haladunk tovább a zöld úton és a piros négyzeten Kővágószőlősre. Közben keressük meg szemünkkel a hegyoldalban a Jubileumi keresztet, oda fogunk felmenni. Érdemes Szőlősön is az Árpád korabeli templomnál picit megállni és visszanézni a homlokzatra, ami szép barokkos átépítést kapott, erre utal a két csiga és középen a félkagyló. Ez a félkagyló vajon mit keres itt? Ne feledjük, hogy a Jakab-hegyre megyünk, Jakab jelképe pedig a kagyló, mint ahogy a róla elnevezett zarándokúté is. Következik egy kis magyar El Camino.

Tovább haladva, jobbról a régi iskolában uránbányászati kiállítást láthatunk, a művelődési ház vezetője tudja kinyitni. Nagyon érdekes, különösen a mentővonat, amibe bele is lehet mászni. A Búzás Andor művelődési ház baloldalt lesz utunk mellett. A ház névadója itt született és több mint 30 évig volt a Falurádió szerkesztője, jól forgatta a falvakért a tollat és használta a hangját.

A Lila akác kocsma előtt forduljunk jobbra és a piros négyzeten haladjunk tovább. Látjuk, hogy Szőlősön sok tehetős ember élt, nagygazdák, nagy házakkal és istállókkal. Ahogy elhagyjuk a falusi házakat, a település szőlőhegyben folytatódik, és ha ügyesek vagyunk, ismét megismerkedhetünk egy házi berkenye fával, most balról, érés idején a széttaposott gyümölcsökön vezet át utunk.

Az út igencsak kaptat, egyszercsak elhagyjuk a piros négyzetet és jobbra az erdőbe térünk a piros kereszten. Szép erdei úton haladunk a tölgyek, gyertyánok, kőrisek közt és pár perc alatt elérjük a piros háromszög turista jelzést, a Panoráma utat, ezen jobbra haladjunk. Ahogy megmásztuk a hegyoldalt figyeljünk a jobbra induló kis ösvénykére, nehogy elmulasszuk a Jubileumi keresztet, a Babás szerkövek, vagy ahogy az idős cserkútiak mondják „szerkűk” első kilátópontját. Itt tanösvény táblán elolvashatjuk a hegyet alkotó vörös homokkő konglomerátum földtörténeti érdekességeit. Ha kigyönyörködtük magunkat a tájban – jó időben ellátunk a Papukig -, a kereszt melletti kis tölgyfa „bokrok” alatt, a szikla szélén növényérdekességet is találhatunk, ez pedig a Kövirózsa. Ne feledjük most sem és később sem, hogy Tájvédelmi Körzetben járunk, és amúgy is szép ott, ahol van. …. és ezzel a megfejtés is megvan, mi az a zöld csillagocska jel a fákon, a kövirózsa úton járunk. A Babás szerköveket ne csak felül, alulról is csodáljuk meg. Kicsit megkerülve Pécs irányába, másszunk le a sziklatömb alá és nézzünk fel, hol is álltunk.

Haladjunk tovább a piros háromszög jelzésen és ahol csak lehet, menjünk ki a sziklatömbök, a „babák” tetejére és csodáljuk a tájat, az előttünk sorakozó különleges alakulatot. A monda szerint két lakodalmas menet nem tért ki egymás elől a szűk ösvényen és itt hatott rájuk a koldus átka, miszerint megkövültek. Császár Levente új mesét írt a hegyünkről, abban a zsiványok válnak kővé. A turistaút mentén újabb tanösvénytáblán okosodhatunk, itt majd egy másik túrán elmegyünk balra a kék kereszten a Pálos kolostort felfedezni, de most menjünk tovább előre a piros háromszögön. Az út mentén Salamon pecsétek kísérnek mérgező bogyóikkal, vagy gyönyörű kis virágaikkal. Jobboldalt szép mohás, ritkás tölgyerdő egy magányos fenyővel. Ha tudunk vigyázni a mohára, telepedjünk le, feküdjünk le és csendesedjünk el egy picit. Jól fog esni. 🙂

Egyszercsak elérjük a kék háromszöget, ezen ereszkedjünk le Cserkútra, pont a templomhoz visz bennünket.

Egészségünkre/ egészségükre váljék!