ikon ikon ikon ikon

logo

E-mail: info(kukac)mecsekzoldut.hu
Tel.: 06- 20-9890-398

A Mecsek Zöldút Magyarország legízletesebb vendégváró úti célja!

Illatos túra

Print Friendly, PDF & Email

Hosszúhetényben a Tavasz vendéglő előtt gyülekezünk. Észak felé indulunk, és az önkormányzat épületében megtekintjük az üvegesség emlékeiről szóló kiállítást. Innen északnak indulunk, a jobbra haladó mellékutcában. Az út enyhén emelkedik, és továbbra is szép svábházak és szedett-vedett porták egyvelege közt lassan kijutunk a faluból. Itt az út is elfogy: a zúzottkő-burkolat nem barátja a kerékpárosnak, de nem különösebben zavaró. A kevés autó vezetője többnyire respektálja a gyalog- és kerékpáros turistákat. Az Üvegesek útján haladunk, érdemes a táblákat elolvasni – a vidék a hazai üvegművesség bölcsője, az úttörők nyoma tárul föl az út mentén elhelyezett táblákból.

Szűk kilométer után jobbra térünk a kék háromszög – zöld négyzet jel mentén, átkelünk a fahídon, majd nem sokára egy erős kaptató után beérkezünk Püspökszentlászlóra. A parányi falun áthaladva elérkezünk az arborétumig, ami még a nemrégeni felújítás után is érdemes a megtekintésre. Utunkat tőle északra folytatjuk a sárga jelen, és egyúttal kis időre elhagyjuk a kerékpáros komfortzónát: a következő bő kilométer kifejezetten montis terep, trekking bicajjal többet leszünk talpon, mint nyeregben. Ám a táj, az erdő szépsége kárpótol a gyötrelemért.

Rögtön az arborétum után egy szittyós dagonyán kelünk át, majd éles bal fordulattal fölfelé vesszük az irányt a suvadás oldalában. Fél kilométer után keresztezzük az erdészeti műutat, aminek a túloldalán esőbeálló kínál pihenőhelyet. Ha az aszfalton visszatekerünk bal kéz felé vagy 600 m-t, akkor egy apró kis kápolnára bukkanunk nem messze az úttól balra. Folytatva utunkat a sárga jelen csermelyen kelünk át, kicsivel följebb a Disznó (?) -forrást találjuk és mellette pihenőhelyet. Hanem eddigre a terep igencsak meredek, montisoknak sem szégyen a bringát tolniuk. Szerencsére a durva kaptató nincs 100 m sem, utána már barátságos a terep.

Jobbra fordulunk az erdészeti úton, és mintegy 300 m-rel odébb elhagyjuk a Hárs-tetőt, onnan pedig vagy 700 m-re jobbra ágazik el az az ösvény, amit nehéz ugyan észrevenni, de levisz egyenesen Kisújbánya közepébe. Semmi sem jelzi ugyan, de ezt a szűk km-t ismét az Üvegesek útján tettük meg. Az ösvény csakhamar cserjésbe szalad, szűk és meredek földcsapássá válik, és hogy ne legyen túl egyszerű, az ösvényt lovasok is járják, olykor csak lépésben lehet kivédeni a víz-suvasztotta földbe nyomódott, megszáradt patkónyomokat, mire szelíd, füves kertalji utcává szélesedik.

Bőven kárpótol azonban Kisújbánya a kiállott nehézségekért. Leérkezve egy kis hidat pillantunk meg, jobbra tőle apró harangtorony csöppnyi üvegharanggal – ennek a hangja megéri, hogy a vándor délre időzítse a megérkezését a faluba. Kisújbánya volt a vidék harmadik (második működő) üveghutája. Jobbra a faluház, és egy kapuba vájt képernyő alatt a gombot megnyomva végigkövethető az utolsó klumpakészítő keze nyomán, ahogy elkészült ez az itt is őshonos praktikus viselet. Ha balra térünk, akkor a Klumpás tanyán ehet egy jót, aki nem hétfőn érkezik.

Továbbhaladunk enyhén jobbkéz felé, az Öreg-patak mentén. Mire Óbányára érünk, többször is átkelünk majd rajta (montisok ismét előnyben, nem véletlenül olyan népszerű a körükben az itt következő pár kilométeres erdei út), hol gázlón, hol köveken, hol dagonyán vagy sodró vízben. Egyelőre azonban a kisújbányai rangos portákban gyönyörködünk: amíg a II. vh. utáni útnemépítés el nem vágta a külvilágtól, serény élet zajlott itt (most a nemrég keresztezett erdészeti feltáró műúton közelíthetik meg autóval az ittlakók). Azután enyhe bal, át a patakon és benn is vagyunk az Óbányai-völgyben. Innen többnyire lefelé gurulunk, és akit nem ragad el a hév, gyönyörködhet a völgy fenséges erdejében. Kisújbányától Óbányáig újra az Üvegesek útján megyünk.

Nemsokára elérjük a Bodzás-forrást (Noémi-kút), és innen már csak egy ugrás a Ferde-vízesés és a fahídon átkelve a Csepegő-sziklák, a völgy két legjelentősebb attrakciója. Az út mellett több látnivalót is találunk, majd amikor a Totemoszlop mellé érünk, már bent vagyunk Óbányán, az első működő üveges-településen (a nevében a „bánya” voltaképpen „banya”: kemencét, kohót, hutát jelent). A pisztrángos-tavakban most is tenyésztik ezt a jóízű halat, amit kicsivel lejjebb, a valamikori Strand-büfében meg is kóstolhat a megehült látogató. Most már csak párszáz méter és Óbánya szívében vagyunk: a Fazekas kiállítás állít emléket a mostanában újjáéledő, méltán híres óbányai fazekasságnak. A faluban több jó falusi szálláshely is működik, így kipihenten folytatható a túra többfelé. A falu fölött épült Belátó-kilátó (700 m) pompás belátást nyújt a völgyben elnyúló falura.

Hossz: közepes

Nehézség: félnehéz

Ajánlott életkor: 15….50 év

Ajánlott kerékpár: MTB, esetleg crosscountry vagy könnyű trekking. Gumi: vastag (35….47) terepmintás, 1,7….2,6 bar. Megkívánt műszaki állapot: kitűnő

Részletes túraútvonal:

http://www.gpsies.com/map.do?fileId=ukgbwzspevmqoaif